Ernesto Rafael Guevara de la Serna (1928-1967) orvos és forradalmár ellentmondásos személyisége ellenére népszerűbb, mint valaha. Az Alberto Korda legendás fényképe alapján készült grafika plakátokon, ruhadarabokon és bőrfelületeken egyaránt helyet kap, így gyakran találkozhatunk a gerillavezér szúrós tekintetével. "Rajongói a humanista forradalmárt látják benne, erkölcsi szigorát, az emberi méltóság és szabadság iránti elkötelezettségét méltatják, baloldali bírálói forrófejű politikai kalandornak, jobboldali ellenfelei hidegvérű tömeggyilkosnak tekintik." A kultusznak jót tett a "Che" Guevara ifjúkoráról szóló, 2004-ben készült film (A motoros naplója), amelyben az ifjú orvostanhallgató idealizált jellemfejlődésének lehetünk tanúi, miután rácsodálkozik Dél-Amerika nyomorúságára. Hajlíthatatlan sztálinista álláspontjáról, a forradalom és a gerillaharc többszörösen kudarcba fulladt "exportjáról" kevesebb szó esik. Legendává válása kivégzése pillanatában megkezdődött: a holttestéről készült fotó bejárta a világot, halálhírére tüntetéseket szerveztek, s utolsó éveinek emlékét, a Bolíviai naplót már 1968-ban több nyelven kiadták. Ekkor született az első, érdekes sorsú - kis példányszámban megjelent - magyar fordítás is.
Ernesto Guevara Argentínában született 1928-ban. Egyetemistaként 1951-ben egy barátjával bejárta Dél-Amerikát, utazásának szomorú tapasztalatai érlelték meg benne a forradalmárt. 1953-ban Guatemalában első felesége révén került be a baloldali politikai körökbe, első kubai kapcsolatai is ekkor épültek ki, s ismert becenevét ("Che") is ebben az időben szerezte. 1955-ben orvosként dolgozott Mexikóvárosban, amikor megismerkedett Raul és Fidel Castroval, s csatlakozott a Batista kubai diktátor hatalmát megdönteni szándékozók csoportjához. 1956 decemberében Castroékkal együtt partra szállt Kubában, ahol előbb mint orvos, majd mint katonai vezető vállalt részt a harcból. Jelentős szerepe volt Santa Clara elfoglalásában. A győzelem után börtönparancsnokként számos ember elítélését és kivégzését irányította. Bár Castro különféle fontos kül- és belpolitikai feladatokkal bízta meg, különutassága miatt időközben mégis elszigetelődött. 1965-ben kubai önkéntesek élén, a helyi lázadókat támogatva Kongót igyekezett "felszabadítani" - az akció súlyos kudarccal zárult, olyannyira, hogy végül "Che" és társai kimentése is bravúr-számba ment. 1966-ban Bolíviában kísérelte meg a forradalom exportját, azonban sem a helyi kommunisták, sem a lakosság nem támogatta a gerilla típusú forradalmat, így csapatai magukra hagyva lassanként felmorzsolódtak a katonaság elleni harcokban. Guevara 1967. október 8-án esett fogságba, s másnap a bolíviai elnök utasítására kivégezték.
A Bolíviai napló - "Che" Guevara személyéhez hasonlóan - máig vitatott. Brendel Mátyás erre hivatkozva védte meg Guevarát az életrajzíró Anderle Ádám vádjaival szemben, s mindenképp elolvasásra érdemesnek tartja a naplót. Szerbhorváth György ellenben cikkében úgy szedte ízekre a könyvet, hogy ezáltal Che Guevara eszméinek komolyságát, az iránta érzett rajongás megalapozottságát is megkérdőjelezte. A naplóban - amelyhez maga Fidel Castro írt terjedelmes bevezetőt - valóban talán kissé túl hangsúlyos a táplálkozás, ill. az eseménytelen jövés-menés, miközben a csoport céljai nem válnak világossá, de az írás forrásértéke így is megkérdőjelezhetetlen.
"Che" Guevara működése és halála Magyarországon is visszhangra talált. A szélső-baloldal költője, Ladányi Mihály mellett Csoóri Sándor is verssel emlékezett meg a kivégzett forradalmárról (Csoóri Sándor: Che Guevara búcsúztatója). A politikai elit részéről azonban megítélése koránt sem volt kedvező. Szirmai István, az MSZMP ideológiai titkára már 1967-ben mint “a marxizmussal szemben álló antihumanista teóriát” utasította el Guevara nézeteit. 1969-ben Haraszti Miklós "Che hibái" címmel jelentetett meg szatirikus verset, amelyben összefoglalta a kelet-európai funkcionáriusok Guevarával szembeni kifogásait. A versre Hajdú Ráfis reagált éles hangú kritikával a Népszabadságban, amelyet két viszontválasz követett. A vitát a nemzetközi sajtó is felkapta, s Harasztit nem sokkal később megrángatták ezért a "kilengésért". Nem csoda, hogy ebben a légkörben hiába rendezte sajtó alá a Magvető Kiadó a Bolíviai naplót Tabák András fordításában (1968), az utolsó pillanatban valaki "behúzta a kéziféket", s a Magvető Kiadó emblémájával ellátott kötet mindössze 300 számozott példányban jelent meg, kereskedelmi forgalomba nem került, csak a Kossuth Kiadó zárt terjesztésű sorozatának olvasóihoz - így a legmegbízhatóbb pártkáderekhez - jutott el. A napló csak másfél évtizeddel később kaphatott szélesebb nyilvánosságot, Moldova György életrajzi regényében feloldva (Magvető, 1983.; Urbis, 2005.). A Bolívia napló második kiadására - "első teljes és hiteles magyar kiadás"-ként megjelölve - csak a közelmúltban került sor (Ulpius-ház, 2006.).
A kínálatunkban található, 1968-ban kiadott kötet a 75. számot viseli, s Egri Gyula Baranya megyei párttitkár, a Magyar Testnevelési- és Sportszövetség elnöke könyvhagyatékából került elő. 
Források:
Aetas 2010/2. (25. évf.) - Brendel Mátyás: Egy terrorista naplója?
Beszélő, 1984. február (1. évf. 7. sz.) - Kőszeg Ferenc: Könyvkiadói cenzúra Magyarországon II.
Beszélő, 2008. október (13. évf. 10. sz.) - Szerbhorváth György: Che, a gasztrogerilla
Mozgó Világ, 2000. március (26. évf. 1. sz.) - Kommentár
www.wikipedia.hu (Che Guevara)
